| Döntött a Verestóy Attila Alapítvány kuratóriuma a középiskolás pályázatokról |
| Joi, 11 Septembrie 2008 15:37 |
Megszületett a döntés a középiskolás pályázatok nyerteseiről. Tekintettel a középiskolai év közeledő kezdésére, a középiskolás pályázatok prioritást élveztek az egyetemisták által leadott pályázatokkal szemben. Nehéz dolga volt a kuratóriumnak, hiszen többszörös volt a túljelentkezés az oktatási pályázatok terén. Tovább nehezítette a döntés meghozatalát az ösztöndíjigénylők hasonló szociális és tanulmányi helyzete. Végül 22 nyertes pályázat született. A ráadás oka: két diáknak egészségügyi probléma súlyosbítja a helyzetét. A nyertes pályázókat a szerződés megkötése érdekében, szeptember 19-én a Junior vendéglő konferencia termében várja az Alapítvány vezetősége, ahol az alapító személyesen nyújtja át az első havi ösztöndíjakat. A pontos időről telefonon értesülnek az érintettek. Mivel ezek az Alapítvány első oktatási támogatásai, a kuratórium az alapító javaslatára úgy döntött, hogy a nyertes pályázókon kívül minden, pályázatát időben beküldő pályázó számára, 300 RON iskolakezdési csomagot adományoz. Így szeretnék ezeket a diákokat is motiválni a tanulásban és példamutató magaviseleti formájuk megőrzésében. Az iskolakezdési csomagot szeptember 26-án, a fent megnevezett helyen fogja átadni az alapítvány. |