Dr. Verestóy Attila Alapítvány

"Giving is the best communication"

Miklós Mercédesz

A nevem Miklós Mercédesz. Székelyudvarhelyen születtem, jelenleg a Benedek Elek Pedagógiai Líceum büszke, 11. osztályos tanulója vagyok. Azért hangsúlyoztam, hogy büszke, mert ebbe az iskolába bekerülni, hatalmas cél volt számomra. Hónapok óta az foglalkoztat, hogy miként fogom megvalósítani az álmaimat. És bár nagy célokról van szó, hiszem azt, hogy megfelelő igyekezettel mindannyian képesek lehetünk ezek elérésére. Egyszerűen csak mernünk kell nagyot álmodni.

Jelenleg középiskolás vagy, de ezek az évek hamar elröpülnek. Mihez kezdesz ezután?

Mivel nagyon szeretem az idegen nyelveket, főleg az angolt, valami ezzel kapcsolatossal szeretnék foglalkozni a középiskola után. Nemrég sikerült eljutnom Kolozsvárra, egy osztálykirándulás keretein belül. Egyetemet látogattunk, előadásokat hallgattunk meg. Mindez nagyon tetszett, elgondolkodom azon, hogy ezt az egyetemet választom, viszont azt, hogy milyen karra kellene mennem, még nem sikerült eldönteni.

Említetted, hogy volt már lehetőséged pincérként dolgozni. Átélhetted milyen érzés, amikor saját jövedelmed van. Miben segített téged ez a tapasztalat?

Mivel nem egy könnyű munkáról van szó, úgy gondolom, ez a tapasztalat segített teljesen tisztán látni édesanyám helyzetét, aki egyedülálló anyaként rengeteget dolgozik, hogy nekem és a nővéremnek a lehető legtöbbet tudja megadni. Nyilván csak egy nyári munkáról van szó, de rájöttem arra, hogy képtelen lennék egész életemben egy fizikailag ennyire megerőltető munkát végezni. Azok után, hogy én is dolgozhattam, pénzt kereshettem, úgy gondolom, hogy elkezdtem jobban vigyázni mire és hogyan költöm el azt (legyen szó sajátomról vagy édesanyáméról), hiszen most már pontosan tudom milyen nehéz megkeresni.

Mi a legnagyobb álmod?

Nagyon szeretek utazni, és hatalmas álmom, hogy eljuthassak a világ különböző pontjaira. Elsők közt van Amerika és Nagy- Britannia, de főleg az utóbbi. Nagyon szeretném látni Londont… Igen, én mertem nagyot álmodni.

Mit jelent számodra az alapítvány ösztöndíjasának lenni? Miben segít neked?

Engem hatalmas büszkeséggel és örömmel tölt el az alapítvány ösztöndíjasának lenni. Az ösztöndíjamat a Cambridge vizsga megszerzésére szeretném fordítani, amelyet még az érettségi előtt szeretnék letenni. Számomra nagyon fontos ez a vizsga, mert mint már említettem, középiskola után is magas fokon szeretném tanulni az angol nyelvet.

Üzenet az alapítványnak:

Hatalmas köszönetet szeretnék mondani az alapítványnak elsősorban, mert engem is felvettek az ösztöndíjasok közé, hogy támogatnak, és bátorítanak arra, hogy igenis megvalósítható minden álom és életcél melyet kitűzünk magunk elé. Úgy gondolom, hogy igazán tiszteletre méltó és hasznos a tevékenységük. Engem megnyugvással tölt el, hogy igenis vannak emberek, kiknek célja embertársaik segítése. Köszönjük szépen!

Please publish modules in offcanvas position.

In partnership with pixobit.eu