Dr. Verestóy Attila Alapítvány

"Giving is the best communication"

Adni a legjobb!

Adventre és a karácsonyra való készülődés talán az év legszebb időszaka. Már november elején hozzáfogtunk a szervezéshez, azt szerettük volna, ha mindenki, akit bevonunk a programunkba, rá tud hangolódni a szeretet ünnepére. Visszatekintve elmondhatom, hogy bár néhány nap választott el a karácsonyi ünneptől, tervünk sikerrel kecsegtetett. Év végéhez közeledve, az ünnepek adta alkalom nagyon jó lehetőség arra, hogy számot vessünk magunkkal, és ünnepi jókívánságokkal köszöntsük azokat, akik adományaikkal, támogatásaikkal, együttműködésükkel segítették a Dr. Verestóy Attila Alapítvány munkáját. Köszönetünket egyedi, kézzel készített üdvözlő lapokra róttuk, erre az alkalomra pedig évek óta Nyulas Adél vezetésével a Pro Autist Alapítvány készít számunkra képeslapokat – külön öröm ezeken a lapokon tolmácsolni ünnepi üzeneteinket.

Egy boldogabb karácsonyt! elnevezésű programunk legfontosabb akciója a sütemények gyűjtése volt rászoruló családok, beteg, egyedül élők számára. A programba 32 önkéntes kapcsolódott be, főleg az ösztöndíjas diákjaink szülei, de voltak olyanok is akik, teljesen ismeretlenül segítettek megvalósítani a tervünket. Az összegyűlt süteményeket önkéntes diáklányok segítségével (Fancsali Hanna, Elekes Melinda, Birtalan Boróka, György Gyöngyvér) fél kilós dobozokba csomagoltuk össze, a dobozok tetejére kézzel készített karácsonyi üdvözleteket tűztünk. Az üdvözlőlapokat a Bethlen Gábor Általános Iskola diákjai készítették, Fekete Réka, Kányádi Csilla, Bálint Ibolya és László Krisztina tanító nénik osztályai. 60 doboz süteményt a Caritas munkatársai kézbesítettek a rászorulóknak. A maradék süteményből bőven jutott még az udvarhelyi hajléktalan szállónak, Tánczos Ibolya tanító néni kisegítő csoportjának és a Fény és lélek Alapítvány által látogatott újszékelyi és hidegkúti rászoruló gyerekeknek is. Az utóbbiaknak más ajándékokat is sikerült küldeni, édességet, füzeteket, játékokat, írószereket, ruhákat, amiért hálával tartozunk az Orbán Balázs Általános Iskolából Sárdi Szidónia és Sándor Judit tanító nénik osztályközösségének, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumból Szikszai Réka tanító néni osztályának, valamit a Móra Ferencz Általános Iskola elemistáinak, ahol a gyűjtést Sándor Emőke tanító néni szervezte meg. A program legnagyobb hozadéka a segítségnyújtáson túl az volt, hogy mindazok, akik csatlakoztak hozzá részesei lettek annak az élménynek, amit az adakozás, az örömszerzés kelt az emberben, az, hogy adni jó. A gyerekek, de még a felnőttek is lelkesebben alkotnak, ha tudják, hogy mindaz, ami a kezük közül kikerül, mosolyt csal az arcokra, hálával tölti el azt, aki kapja. Alapítványunk volt az összekötő kapocs ebben a programban, ha pedig a karácsony üzenetét, igazi célját közvetíteni tudtuk, akkor azt gondolom, egy kicsit hozzájárultunk ahhoz, hogy jobbá tegyük a világunkat. 

Please publish modules in offcanvas position.