A nő szürke sálját szorosan nyaka köré tekerve, műprém sapkáját szemébe húzva óvatosan csoszogott a jeges járdán az átjáró felé. Gondterheltnek tűnt, s amennyire az útviszonyok engedték, sietett. Akárcsak többezer társa a hangyabolyhoz hasonlító, karácsonyi bevásárlás előtti nyüzsgéstől megpezsdülő kisvárosban: ki gyalogosan, csizmába, sosonba bújtatott lábbal, ki autóval igyekezett célja felé. Az átjárónál hosszasan várt, s csak akkor emelte fel tekintetét, amikor egy terepjáró tetőtől talpig lespriccolta az időközben kibukkanó nap melegétől meglatyakosodott hókásával. A piros autó lassan, óvatosan közeledett a zebrához. Vezetője, látván az út szélén ácsorgó nőt, fokozatosan lassított, majd megállt, a volán mögül őszes halántékú férfi széles kézmodulattal, mosolyogva intett: csak Ön után, hölgyem! A nő egy pillanatra megdöbbent a kisvárosban ritkán tapasztalható előzékenységtől, majd elmosolyodott és lelépett a járdáról. Félúton még egyszer felnézett, s a szintén mosolygó autóvezetőt látva tétován, halkan rebegte: boldog karácsonyt...

Kevés diós, mákos bejgli, maréknyi szaloncukor, aprócska karácsonyfa még csak-csak kerül ezekben az ínséges időkben is Szentestére. Egyvalami hiányzik belőlünk: az egymásra figyelés.

A szeretet.

A szeretet, amelyben Gandhi szerint a legkeményebb vas is megolvad. Pénzzel, felesleges ajándékokkal igyekszünk kimutatni szeretetünket rokonainknak, családtagjainknak. Pedig a szeretet az egyetlen, amire szüksége lenne a legtöbb embernek. A szeretetről viszont nem írni, nem beszélni kell. Sőt, ki sem kell mutatni, A szeretet meleg, mint a kályha. Egy ember körül, aki szeret, más a légkör. Valósággal meleg van, s ez a melegség mosolyt csal az arcokra, felvidítja az úton ázó-fázó, gondterhelten igyekvőt is. Ezt a meleget kellene érezzük egész évben magunk körül. Akkor is, ha a gondok néha átharapják a torkunkat. Mert gondból, bajból sajnos jócskán kijut mindannyiunknak. Legtöbbször viszont éppen saját magunkat okolhatjuk, amiért el-elsodor a problémák áradata. Egészségünket, baráti, rokoni kapcsolatainkat áldozzuk a pénzhajhászásra, aztán a megszerzett pénzen próbálunk kicsi egészséget vásárolni, csakhogy sokszor már túl késő... Ilyenkor fordulunk orvoshoz. Istenhez. Uzsgyi, futás gyónni, az első padban imádkozni. Csak azt felejtjük el, Isten a szívünket nézi, nem a szövegeinket.

A gondok sokaságától magunk alá roskadva se feledjük Tompa Mihály sorait: "Búbaj közt is szép az élet!/ Virágot, tüskét tűrd el:/Vedd, mint sorsod közli véled/Az édest a keserűvel./Borong az ég, majd megkékül,/Mosolygás a könny testvére:/Ne várj élvet árnyék nélkül,/Ne is búsulj nem remélve."

Szenteste üljön össze a család, énekeljen közösen a karácsonyfa mellett. Gondoljunk a betegekre, az elesettekre, az éhezőkre. S az olyan rászorulókra, amilyenek mi vagyunk. Szeretetre szorulókra. Nem dől össze a világ, ha nem jut a legújabb típusú mobiltelefonra, arany árában mért játékokra. Örüljünk egymásnak, örüljünk, hogy együtt a család, hogy egészségesek vagyunk. Örüljünk az ünnepnek, örüljünk a hétköznapoknak. Mert hiába a fekete felhők a fejünk felett, kiderül az ég, ha van bennünk szeretet. Mert ahhoz, hogy meglássuk a szivárványt, el kell viselnünk az esőt. S ezt sokkal könnyebb szeretetben, melegségben elviselni.

Két esztendő határmezsgyéjéhez közeledve kívánjuk, hogy egész évben érezzék ezt a melegséget maguk körül.

Boldog új évet!